Pinceszínház
Tom Ziegler amerikai író 1990-ben Grace&Glorie címmel jelentette meg könyv alakban komédiáját, amit 1996-ban bemutattak. Ez az előadás a Broadway-n nagyszériás darab lett. Az ilyen jelentős hatást kiváltó drámákat általában az Isten sem menti meg attól, hogy film legyen belőlük. Így is történt, 1998-ban társszerzőként készítette el Grace and Glorie című ötszereplős tévéfilmnek a forgatókönyvét, ami világsikert aratott. Színpadi változatát hazánkban 2003-tól kezdve úgy öt-hat évente színre viszik, a legutóbbi Grace és Gloria című verziónak a ferencvárosi Pinceszínházban volt március 15-én a premierje.
Mi ennek a hallatlan népszerűségnek a titka? Közhelyszerűen hangzik, de mélyen igaz, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedők mindig voltak, vannak és lesznek, és mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik önzetlenül, csupa jóindulatból szeretnének segíteni ezeken az embereken. Ápolt és ápoló között kialakul valamiféle kapcsolat, míg napi teendőiket végzik, aközben óhatatlanul felmerülnek olyan kérdések, amik ezeken kívül esnek. Így van ez a Grace és Gloria két szereplőjével is. Grace megette már a kenyere javát, a rák végső stádiumába ért, ettől függetlenül nagyon is vág az esze, Gloria elegáns, harmincas New York-i nő, aki önkéntes munkaként vállalja, hogy gondozza őt. Grace sorsával már megbékélt, elrendezett magában mindent, felkészült a halálra. Szúrós szemekkel nézi, és éles szavakkal illeti a magányába betolakodó Gloriát, púpnak érzi a hátán, hogy ott nyüzsög körülötte. Kis idő múlva kiderül, Gloria könnyedsége, angyali türelme csupán magára erőltetett álca, ami mögött mély lelki sebeket hordoz. Nemrégiben szörnyű csapás érte, közlekedési balesetben elvesztette 10 éves kisfiát, emiatt házassága is romokban hever. A kezdeti ellenségeskedés után lassan átalakul, egyre szívélyesebbé, meghittebbé, őszintébbé válik a viszonyuk, és fokozatosan megfordulnak a szerepek, Grace vigasztalja, biztatja a talajt vesztett, elanyátlanodott Gloriát, a fiatalabbnak van inkább szüksége az idős asszony bölcsességére, bátorítására, együttérzésére. Ezt tökéletesen kifejezi az utolsó jelenet, amikor egymást szorosan átfogva először csupán mosolyognak, majd egyre hangosabban kacagnak, végül meg csak harsányan nevetnek, és csak hahotáznak…
Az előadás vezérfonalát az a levél adja, amit Grace ír tini korban lévő unokahúgának, aki időnként hogyléte felől érdeklődik, ezek a mondatok hol mikrofonról, hol élőben hallhatók. Nem csak okos tanácsokkal látja el, hanem pulóvert is köt neki. A darab szimbolikus tárgya az a porcelán levesestál, ami időnként éjjeli edényként funkcionál. Grace nem sajnálja erre a célra használni, ugyanis utálja, mert az anyósától kapta. Az egyik bolondos és mókás pillanatában pedig közli, miután semmi vagyona nincs, ezt fogja Gloriára hagyni…
Kútvölgyi Erzsébet művészi kvalitásairól már minden leírtak, nehezen lehetne ezekhez a szavakhoz bármit is hozzátenni. Most is a tőle elvárt és megszokott színvonalon alakítja Grace-t. Tökéletesen hozza a testi erejét elvesztő, de lelki erejét megőrző, szeretetet még mindig adni képes, ugyan a gyilkos kórral szembeni csatát elvesztő, de emberi tartását mindig megőrző asszonyt. Juhász Réka remekül személyesíti meg hebrencs Gloriát. Elismerésre méltóan ábrázolja azt a pszichés fejlődést, növekedést, amin ez a belső sérülésekkel teli, ugyanakkor jó érzésektől átitatott, túlfűtött, buzgó nő átmegy. Rózsa István egyszerű, csupán egy ágyból, konyhaszekrényből és asztalból meg füstös kályhából álló díszletei kifejezik azokat a puritán körülményeket, amiben Grace tölti mindennapjait. Horváth Kata a legváltozatosabb, de mindig az utolsó, menő divatot követő jelmezei visszaadják Glora csapongó egyéniségét.
Ez a Méhes László rendezte, komótosan előrehaladó, bő egyórás előadás gondolkodásra készteti a nagyérdeműt. Közben, de utána mindenki elmélázhat azon, ő vajon hol, milyen körülmények között lesz, amikor már kifelé áll a szekere rúdja ebből a világból? Lesz-e mellette olyan rokon vagy hivatásos segítő, aki rányitja az ajtót, ad egy tányér levest, meghallgatja panaszait, vagy kórházi ágyon elhagyatottan, egyedül kell megküzdenie a kórral. Nehéz kérdések ezek…