Belvárosi Színház
Orlai Produkciós Iroda
A mindössze 65 esztendős korában, 1994-ben elhunyt John Osborne brit író, színész 62 évvel ezelőtt, Londonban bemutatott darabjával, a Nézz vissza haraggal (Look Back in Anger) valósággal berobbant nem csupán az angol, de a világ színművészetébe, drámairodalmába is. Olyannyira korszak-meghatározó lett ez a műve, hogy összművészeti irányzat lett belőle: ’angry young man’-nak vagyis dühös fiataloknak nevezik az akkori huszonéveseket, akik fittyet hánynak mindenféle tekintélyre, ész nélkül hadakoznak és vagdalkoznak, forrongó indulattal tekintenek szüleik kispolgári nézeteire és életvitelére. Önmagáért a lázadás gyönyörűségéért lázadnak. Nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a társadalomba, magasról tesznek az elvárásokra.
Nyugaton, de a szovjet blokk országaiban is azért váltott ki akkora megdöbbenést ez az 1956 májusában színre került dráma, mert bő tíz évvel a németek felett aratott fényes győzelem után keletkezett, abban az időben, amikor a szigetország lakossága felocsúdott a bombázások okozta sokkból, eltüntette már a romokat, javarészt begyógyította testi-lelki sebeit. És ekkor, mint derül égből a villámcsapás, úgy érte nem csak az angol, hanem a nyugati társadalmak 5. X-én túllévő tagjait ennek az ifjúságnak a megjelenése, akik úgy 10 év körüli gyerekként velük együtt végigszenvedték a harci cselekmények szörnyűségeit, a csapásokat meg a nélkülözéseket. Traumaként élték meg, hogy ezek a fiatalok cseppet sem büszkék felmenőik teljesítményére, hanem mérhetetlen gyűlölettől fröcsögnek, és kíméletlen ellenszenvvel tekintenek a háborút megnyerő apáikra, anyáikra. Szégyellik és rühellik őket.
A Dühöngő ifjúság Royal Court Theatre-beli ősbemutatóját követően a világ színpadaira is eljutott, azóta se szeri, se száma a felújításoknak, és több, – hollywoodi nagyágyúkkal forgatott – a filmes változata is készült. Hazánkban is sok-sok premierje volt, a legutóbbinak most, március 16-án az Orlai Produkciós Iroda szervezésében, a Belvárosi Színházban. Miután két emberöltő telt el az első színrevitel óta, a dráma eredeti gondolatain és üzenetein kopásnyomok fedezhetők fel, érvényességüket azonban nem vesztették el, így hangsúlyai eltolódnak. Éppen ezért Znamenák István rendező Osborne művét kortalanná teszi, ezáltal szélesebb összefüggésekbe helyezi és kitágítja mondanivalóját. Ebben a napjainkhoz közelítésben segíti őt Nádasdy Ádám remek új fordítása is. Az ’ánglius’ származásra csupán a teaivás szokása utal, ami alól még ezek a mégoly bősz lányok-fiúk sem kivételek. A fiatalok minden korban mérgesek, nyugtalanok, és szembefordulnak atyáikkal. A világ így halad előre… A szociológia tudománya nemzedéki ellentétnek nevezi ezt a fajta apák-fiúk egymásnak feszülést. Az újabb generáció is keresi, és meg akarja találni a helyét, eközben, mint a mániákusok, úgy hőbörögnek, belső indulatuktól szinte sisteregnek, és mindent fel akarnak gyújtani, porrá égetni maguk körül.
A Dühöngő ifjúság főhőse, az egyetemet végzett Jimmy Porter nem akar beállni abba a sorba, ami a középosztályi létbe vezetné, inkább piaci árusként vegetál. Elégedetlen, semmi nem jó és tetszik neki, mindenen és annak ellenkezőjén is puffog, néha ön- és közveszélyes bolondként viselkedik. Szabó Kimmel Tamás minden kritikát kiálló módon kelti életre ezt a semerre sem tartó, cinikus, érzelem nélküli fiatal férfit, akinek kemény páncélja mögül csak időnként bújik elő valamiféle emberi vonás. Mindenkit gyötör és piszkál maga körül, leginkább feleségét, a halk szavú, jómódú családból származó Alisont, aki valamiféle vezeklésként éli meg ennek az arrogáns férfinak a túlzásait, dilijeit. Kovács Patrícia olyan mártír asszonyt visz fel a színre, aki minden sértést zokszó nélkül eltűr, és vakon engedelmeskedik. Alakításában annyi a fájdalom, a tehetetlen lemondás, amit csak a bántalmazott, kapcsolati erőszakban sínylődő nők tudnak ennyire magától értetődően elviselni. Jimmy nem kíméli a haverját, Cliffet sem, gúnyolódásának ő is a céltáblája, de Cliff valamiféle önsanyargatástól vezérelve bírja ki az állandó gyalázkodást meg a folytonos hőzöngést. Ötvös András mintaszerűen személyesíti meg ezt az önfeláldozó cimborát. Jimmy érzelmi sivárságát az is kifejezi, hogy felesége elköltözése után azonnal ágyba bújik Helenával, Alison ismerősével. De Helena is jó firma ám, úgy tesz, mint aki aggódik áldott állapotban lévő barátnőjéért, és merő szívjóságból értesíti Alison szüleit, holott csak arra vár, vetélytársa tűnjön el a képből. Járó Zsuzsa tökéletesen hozza a gátlástalan nőstényördög figuráját, aki azonnal lecsap a szabad préda Jimmyre, mert már évek óta kinézte, és meg akarja szerezni magának. Amolyan női magazinba való jellemvonás elszeretni a hallgatag, szelíd barátnő vad, izgalmas férjét. Az idős alezredes, Alison édesapja a képviselője annak a tehetős, hagyománytisztelő rétegnek, akiket Jimmy szívből utál, ki nem állhat és megvet. Papp János a tőle megszokott magas színvonalon jeleníti meg ezt az apai szeretettől vezérelt, bölcs, saját hibáit belátó, nézeteit felbírálni és megváltoztatni képes férfiút.
Egy felvonásban megy le a darab, ezáltal sokkal egybefogottabb, sűrítettebb lesz. Znamenák István díszletei a mindenkori dühöngő ifjak lepukkant lakásának elhanyagoltságát, rendetlenségét fejezik ki, mint ahogyan Cselényi Nóra slampos jelmezei, amik visszaadják az önmagukkal szembeni igénytelenségüket. Ez alól Helena decens ruhái, és az ezredes öltönye a kivétel. John Osborne drámáját mondanivalójának aktualitása miatt érdemes megnézni, mert a széksorokban ülők elgondolkodhatnak azon, hogy nincs új a nap alatt, a fiatalok mindig zabosak és paprikás hangulatban voltak és lesznek, és jó esetben csak át akarják építeni, rosszabban pedig a földig le akarják rombolni azokat a falakat, amit szüleik emeltek.