Újszínház

Vörösmarty Mihály több, mint 20 éven át, 1821-től 1844-ig készített színjátékokat, ifjúkori zsengéit is beleszámítva összesen 16-ot, de csupán egyetlen kimagasló értékű akad közöttük: verses mesejátéka, a Csongor és Tünde. Saját korában nem számított ünnepelt színházi szerzőnek, ugyanakkor költői nagyságát elismerték, az ország szeretete és tisztelete övezte. A három Hunyadiról: Jánosról, Lászlóról és Mátyásról történelmi trilógiát szándékozott írni, de csupán az első részt fejezte be, aminek a Czillei és a Hunyadiak címet adta. Ez az utolsó ebben a műfajban alkotott darabja. amit 1844 júniusában be is mutattak a Nemzeti Színházban. Ezt követően Vörösmarty drámáját nem vitték sűrűn színre, 80 esztendőnek kellett eltelnie, hogy 1924-ben ismét szemrevételezhessék a budapestiek, majd azután újabb bő negyven év múlt el, hogy 1966-ban újra. Majd 2004-ig kellett várni, hogy a Nemzeti színpadra állítsa, Az Újszínházban pedig most, 2022. március 11-én volt a premierje.

Fordulatos és mozgalmas történelmünkben a Hunyadi Mátyás uralkodását megelőző évek gazdag alapot teremtenek drámai művek írásához. Minden megesett akkoriban, ami nélkülözhetetlen tragédia-kellék: fényes katonai győzelmek, ádáz harcok, becstelen árulások, piszkos alkuk, aljas cselszövések, tisztességtelen összefonódások, galád túszejtések, nemtelen vérbosszúk és hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságok. Mindezek a motívumok megtalálhatók a Czillei és a Hunyadiak-ban. Az 1456-os nándorfehérvári győzelem után a pestis elviszi a törökverő hőst, a Hunyadi ház fejét, Jánost. Ezzel kezdődik dráma, ami nagy vonalakban követei a történelmi eseményeket. A sunyi, a Hunyadi család elleni gyűlölettől áthatott, és – többszöri ünnepélyes kibékülésük ellenére – titokban állandóan ellenük szervezkedő Cillei Ulrik gróf, a király nagybátyja keveri a kártyát, káros befolyást gyakorol a fiatal, döntésképtelen, és csak az élvezetek hajszolásában jeleskedő királyra, V. Lászlóra. Ugyanakkor gyámfiává fogadja a két árván maradt Hunyadi fiút, a 25 éves Lászlót és a 16 esztendős Mátyást. De ők, mint a szitán, úgy átlátnak a rajta, látszólag elfogadják a terveit, meghívják őt meg a királyt Nándorfehérvárba. A fivérek azonban közeli rokonukkal, Szilágyi Mihállyal együtt cselhez folyamodnak, a királynak és Cilleinek a kíséretét adó, állig felfegyverzett katonákat nem engedik be a várba, csupán a király meg Cillei és egy-két testőrük mehet be, így – gyakorlatilag – foglyokká válnak. Méltatlankodnak is emiatt, és amikor kikérik maguknak a csúnya bánásmódot, akkor szó szót követ, heves vita közben az idősebb Hunyadi testvér megöli Cilleit. A mulya és megrettent király kénytelen megbocsátani az elkövetőnek, ígéretet tesz, hogy László tettének nem lesz következménye, így a koronás fő szabadon távozhat, a Hunyadi testvérek pedig fellélegezhetnek. Ennyi a fő cselekményvonal, de azért van benne szerelmi szál is, a gátlástalan Cillei csak élvezeti tárgynak tekinti a szebbik nemet, úgy bánik szeretőjével, Ágnessel, mint a strici az általa futtatott szajhával, a király ágyasává teszi, ezért a kihasznált leányzó bosszút forral ellene. Igaz, szép tiszta szerelem is megjelenik, Hunyadi László teljes szívéből szereti a politikai okokból feleségül neki szánt jegyesét, Máriát, aki ugyanígy érez iránta. Persze V. László, miután ráunt Ágnesre, szemet vet Máriára is, akinek nem akaródzik a király kedvére tenni, pedig édesapja, Gara nádor igencsak pártolja az ötletet.

Hatalmas szereplőgárdát igényel a Czillei és a Hunyadiak bemutatása. Huszonöten viszik színre a darabot, rajtuk kívül tucatnyi statiszta is közreműködik még. Mindannyian dicséretet érdemelnek, mert precízen, deklamálás és hadarás nélkül, érthetően adják elő Vörösmarty dallamos jambusokban írt, ennek dacára – mai fülnek – már oly nehéz szövegét. A körmönfont Cillei Ulrikot Viczián Ottó elismerésre méltóan kelti életre, olyan kétszínű és fekete lelkű, amilyenek a hozzá hasonló sötét, minden hájjal megkent alakok. Lux Ádám a tőle elvárt és megszokott profizmussal hozza a pillanatnyi előnyökért még a lányát is eladni képes, köpönyegforgató Gara Lászlót. Almási Sándor Hunyadi Lászlója sziklaszilárd jellemű, becsületes fiatalember, aki csupán a körülmények szerencsétlen alakulása miatt válik gyilkossá. Bánföldi Szilárd remek alakításában a pipogya, erélytelen és befolyásolható V. László király olyan, mintha Székely Bertalan híres festményéről lépett volna le. Kazári András kifogástalanul személyesíti meg Hunyadi Mátyást, a közönség tagjainak erősen igénybe kell vennie a fantáziáját ahhoz, hogy elhiggye, ebből a hebehurgya, éretlenül viselkedő sihederből lesz a későbbiekben az a tudománykedvelő, igazságos Mátyás király. Szakács Tibor a józan gondolkodású, néha-néha azonban vehemens Szilágyi Mihályt hibátlanul formálja meg. Ifj. Jászai László Giska Jánost, a Hunyadi család ádáz ellenségét tanítani való módon állítja a színpadra, roppant erősnek látszik addig, amíg az indulat fűti, de rögtön meghunyászkodik, amint nem érzi biztonságban magát. Brunner Márta nagyszerűen mutatja fel azt a gyermekeit féltő Szilágyi Erzsébetet, akit Arany János Mátyás anyja c. balladájából oly jól ismerhetnek a nézők. Gregor Bernadett brillírozva játssza el a gyönyörű és szófogadó Ágnest. Dichter Dóra Gara Máriája olyan naiv, amilyennek egy reményekkel teli menyasszonynak lennie kell, mindent elhisz, és nem látja meg, mert nem akarja meglátni apja mesterkedéseit. Kisebb szerepben feltűnik még: Incze József, Jánosi Dávid és Vass György. Szlávik István látványterve az összes helyszín, így a vár külső és belső tereinek ábrázolására alkalmas, de még arra a különleges, fémes és időnként ijesztő hanghatás keltésére is, amit két, méretes lemezének erőteljes megrázása vált ki. A jelmezek inkább stilizáltak, se nem korhűek, se nem maiak, valahol a kettő közöttiek, de kifejezik a szereplők jellemét és társadalmi helyzetét. Nemessányi Éva zenei összeállítása tökéletesen kiemeli az előadás hangulatát.

Csiszár Imre rendezi a Czillei és a Hunyadiak-at. Fordulatos, pergő ritmusú, napjaink nézőjének is élvezetes előadást hoz létre ebből a hosszú, eredetileg öt felvonásos tragédiából. A széksorokban ülők kedvüket lelhetik benne, sőt büszkeséggel töltheti el a szívüket az a felismerés, hogy viharos történelmünk eseményeit nem csupán száraz tankönyvi anyagként, hanem első rangú és tanulságos színpadi produkcióként is láthatja.